Keddi ige

Kedves Olvasók!

Mától fogva, amíg a helyzet így marad, heti 2 alkalommal jelenik meg itt és a gyülekezeti hírlevélben egy rövid igemagyarázat biztatásként.

Olvasandó igeszakasz:

“Azt az embert, aki féli az URat, oktatja ő, hogy melyik utat válassza.” Zsolt. 25,12

Sokan gondolják azt, hogy életünk döntéseit nekünk kell magunkban, vagy szülők, barátok, társ segítségével meghoznunk. Amennyiben a hozzánk legközelebb álló emberre hallgatunk jó döntéseket fogunk hozni.
A Biblia azonban mást mond. Nem tanítja azt, hogy baj, ha van segítségünk, de azt tanítja, hogy Isten tudja a benne bízókat oktatni/vezetni/tanítani az útra, amelyen járnunk lehet, kell.

Világos figyelmeztetés ez: nem szabad manipulálnunk az életünket vagyis kézi vezérléssel élnünk (manus = kéz – latinul). Nem azzal kell próbálkoznunk, hogy hogyan irányítsuk az életünket, hanem azt kell megértenünk, hogy Isten hogyan akarja irányítani az életünket.

Mivel a megértés időnként fáradtságos és hosszú folyamat eredménye, nem szeretjük és inkább elkerülni akarjuk, mint belemenni. Az alázat az első lépés afelé, hogy taníthatók legyünk, hogy megszűnjünk küszködni, győzködni, és elkezdjünk Istenre figyelni és hallgatni.

Szól Ő – a Biblia szavain keresztül, az igehirdetés szavain keresztül, az imádság szavain keresztül, egy járványon keresztül. Isten végtelen módon szeret minket. Hogy ez mit jelent, elképzelni sem lehet, de Jézus élete és halála világosan megmutatja. Felfoghatóvá vált Isten? Jézus életét, áldozatát nézve, olvasva, hittel elfogadva, bizonyos értelemben igen. Határok között, de igen.

Jézus az, aki lehajolt és most is lehajol a mi értelmünkhöz és szükségeinkhez. Mi alapvetően materialisták vagyunk. Az anyagot látjuk, a matériát és sokszor tényleg csak azt hisszük el, amit látunk, amit megfoghatunk, ami tapintható, érzékelhető a számunkra. Isten pont ezen mutatott, mutat túl Jézus életén keresztül.

Mi nem tudjuk kigondolni, hogy milyen lehet az Isten. Ezért mondta azt Jézus, aki engem látott, látta az Istent, az Atyát! János ev. 10,30 Jézusban láthatjuk meg Isten természetének megnyilvánulását. Jézusnál nincs magasabb rendű. Sem élet, sem igazság, sem jövő. Ő az Élet és az Igazság. Ez olyan, mint a 2×2. Nincs tovább. Ő az Alfa és az Omega. A kezdet és a vég.

Aki Jézust “látja hit által”, annak nincs már szüksége másra. Akivel megtörténik az a csoda, hogy hitre jut, annak érdekes módon nem is kell több, más. Miért? Mert megtalálta azt, amit keresett és ez a békesség forrása, jó és rossz napokon egyaránt. Ez a belső béke független a külső eseményektől, történésektől. Mindegy mi van a világban, itt belül a hívő szívében akkor is békesség van, ha járvány, háború dúl.

Ezt az alapot akarja mindnyájunknak adni Isten. Aki már ebből él, annak mélyebben, erősebben, lehet ebből élni, akinek még nincsen, annak pedig erre akarja az életét építeni. Isten adjon kinek-kinek ilyen békességet!

Varga Róbert lelkipásztor.

Csütörtökön folytatjuk.

Comments are closed.