Olvasandó: Józsué könyve: 17.f. 11-18.v.

Kedves imádkozó, olvasó Testvérek!

Józsué könyve azért izgalmas része a Bibliának, mert a gyakorlatban olvashatjuk azt, ahogyan Isten a népét letelepíti. Néhányan már felháborodtak azon, amit az ígéret földje elfoglalásával kapcsolatban olvashatunk. Egyik nép elfoglalja másik területét, sőt még az őslakosokat is kiirtja. Emberileg nézve, még igazuk is lehet azoknak, aki ezt gondolják. Itt azonban nem erről van szó. Hanem arról, hogy Isten egy istentelen, emberáldozatot bemutató népcsoport fölött ítéletet tart és ennek eszköze Józsué és a nép. Pontosan ugyanez történt akkor, amikor Izrael népe hagyta el Istent és az asszír-babiloni csapatok foglalták el az akkor már virágzó országot és fogságba vitték Izrael népének színe-javát. A hódítók ki is mondták: Mi Isten eszköze vagyunk, hogy megbüntessen benneteket!

Az olvasott részben a honfoglaláskor szétosztott területekről olvasunk és arról, hogy Isten nem mindig ad mindent készen a kezünkbe. Számomra sokat jelentett az, ahogyan itt Józsué beszél. Amennyiben ti azt mondjátok József fiai, hogy nagy és erős nép vagytok, akkor menjetek föl a hegyoldalakra, irtsátok ki a fákat és vonjátok művelés alá a mezőgazdasági termelésre így felszabadított területeket. Józsué szavára jön az ellenvetés: az ott lakó perizziek és refáiak (kánaáni népcsoportok) erősek és Egyiptomból vásárolt vas harci kocsijaik vannak. Izrael ekkor még nagyrészt csak a bronzból készült fegyvereket ismerte. Nyilvánvaló, hogy akinek erősebb fegyverzete van, az győz. Nem számolnak azonban azzal, amit Isten előre megmondott Józsué szavain keresztül: „Ki fogjátok űzni a kánaániakat, még ha vas harci kocsijaik vannak is, és ha erősek is.” 18.b.

Mi ebből számunkra az üzenet, a napi bíztatás? Az életünkre nézve az, és csak az, az egyedül fontos meghatározó, hogy Istenhez tartozunk-e már hit által? Mindent ez dönt el! Izrael 12 törzse így élt. Életük Ura Isten volt. Nem akarták sem az országukat, sem az életüket berendezni Isten nélkül. Mivel számoltak Istennel, számíthattak rá! Ők maguk mondják ki: Mindeddig megáldott bennünket Isten! (14.v.) Az áldás szó a héber nyelvben (Ószöv. nyelve) azt jelenti: Isten szemébe nézni. Józsué kimondja ezt a szép hitvallást: ”Én és az én házam népe az Úrnak szolgálunk!” Józs.24,15. Ez így is volt, egész élete során.

A második, ami fontos: időnként Isten hagyja, hogy megküzdjünk dolgokért. Aki Istenhívő, az számíthat arra, hogy Isten ott lesz vele akkor, amikor majd vizsgázik, de előtte a tételeket a vizsgázónak kell megtanulnia, mert azt Jézus nem tanulja meg helyette. Irtsátok ki az erdőt, mondja Józsué. Isten nekünk adja, azt, amit nekünk szánt, de előfordul, hogy úgy adja nekünk, hogy bele kell tennünk az időt, a fáradtságot, lehet, hogy még anyagiakat is, és akkor látjuk meg az áldást. Mi szeretnénk megspórolni az erőnket, pénzünket, időnket, ez néha lehetséges, máskor nem. Amikor Péter apostol az ékes kapunál a bénának azt mondja: ”Aranyam és ezüstöm nincs, de Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!” Csak abban segített a bénának, hogy felkeljen, de neki kellett elhinnie, hogy ha komolyan veszi azt, amit hall, akkor nem csak felkeni tud, de járni is. Mivel, hitt, felkelt és járt.

A vasárnapi igehirdetést azzal fejeztem be, hogy amikor az Emmaus határában álló tanítványok behívták magukhoz Jézust, vagyis Vele akartak maradni, megnyílt a szemük, felismerték, hogy Jézus az, akivel beszélgetnek. Így van ez ma is. Felismerted?

Varga Róbert lelkipásztor