Olvasandó: 1Móz.5,22

És járt Énókh az Istennel, minekutánna Methuséláht nemzette, háromszáz esztendeig; és nemze fiakat és leányokat.

Kedves olvasó és imádkozó Testvérek!

Valaki egyszer azt mondta: „Szörnyen unalmas olvasni azt, hogy ki kit nemzett, meddig élt, és erről szól szinte az egész fejezet.” Van abban igazság, hogy a bibliai nemzetségtáblázatok nem tartoznak a legizgalmasabb fejezetek közé. Mi a célja mégis Istennek azzal, hogy megíratta ezeket a fejezeteket is az Ó- és Újszövetségben? Egyszerűen az, hogy vegyük észre: mindig voltak olyanok, akik máshogyan, Istennek engedelmes módon akartak élni. Sok nevet olvasunk ebben a fejezetben és mindegyik mellett ott van életévük száma. Élt, nemzett fiakat és lányokat, meghalt, ennyi és ennyi év után. Semmi több. Pont mint a gazdag és Lázár történetében. Meghalt a gazdag és eltemették. Meghalt Lázár és viteték az angyaloktól Isten színe elé (az Ábrahám kebele kifejezés ezt jelentette) – Lukács 16,19. Van akinek csak múlik, van akiknek telik Isten áldásaival az élete.

Itt a szövegben kétszer is azt olvassuk (22 és 24. v.): „Énók Istennel járt”. Ezt csak róla írja ez a fejezet. Megdöbbentő, hogy egy istentelen, erőszakos és durva világban volt valaki, aki Istennel járt. Az életkor 365-ös száma is jelzés. Egyrészt nem olyan magas, mint a többieké – ezt már önmagában furcsa! Az erőszakos, istentelenek sokkal tovább éltek, mint az Istenfélő Énók? Isten így bánik az őt követőkkel? Ki érti ezt? – másrészt a 365 egy teljes évet jelent. Itt a lényeg a teljesség. Énók teljes életet élt, gazdagabbat, és – igen rövidebbet, de áldott életet.

Mi mindig azt kérdezzük, ha valakiről azt halljuk, hogy meghalt: „Hány éves volt?” Pedig azt kellene, milyen élete volt? Hitt Istenben? Persze ezt általában nem merjük megkérdezni, pedig ez az igazán lényeges kérdés. Énók életéről azon kívül semmit sem tudunk, mint amit olvasunk. Lehet, hogy csak azt olvassuk, ami Isten szerint volt fontos: Énók vele közösségben élt, járt. Énók ismerte Isten terveit, mert Isten neki is, mint később, Noénak és Ábrahámnak, elmondta azt, mit tervez. Rövidebb, de áldott élete volt Énóknak. Rövidebb, de gazdag élete volt, rövidebb élet, de más volt a vége, mint a többieké. „Énók eltűnt, mert magához vette őt Isten”.

Vagyis: Énók NEM halt meg. Nem azt olvassuk, hogy élt 365 évet, azután meghalt, hanem azt, hogy eltűnt, mert magához vette őt Isten. Más élet, más vég. Így van ez annál, aki Istennel él. Aki vele jár, az a végén hozzá fog megérkezni. Jézus azt mondta: Aki Őbenne hisz, nem lát halált soha. Azt magához veszi-viszi Jézus az elkészített helyre. János ev. 14. f.: testileg a temetőben, lelkileg Jézusnál, ez a biblikus rend. Énók eltűnt és fizikai halál nélkül látta meg Istent. Csak Illésről olvassuk ezt, a 2 Kir.2,11-ben. Vannak, akikkel így bánik Isten, de nem ez igazán a lényeges, hanem az, hogy a mi életünkre igaz-e, ami Énókéra?

Mit mondanak majd, ha meghalunk? Szegény, pedig hogy szeretett élni! Szép kertje volt, és milyen gyönyörű unokái! Most vett új autót, és itt kellett hagynia! Vagy ezt: „Igen, ő tényleg Istennel járt, magához vette az Isten!”

Varga Róbert lelkipásztor