Keddi áhitat

Olvasandó: Apcsel 1, 1-12

Kedves imádkozó, olvasó Testvérek!

Lukács evangélista pontosan utánajárt mindannak, amit Jézus életéről, személyével kapcsolatban a még élő tanúktól, a tanítványoktól megtudhatott. Jézus feltámadása után 40 nappal kiment az Olajfák hegyére. Ez kb. olyan távolságra van a jeruzsálemi Templom-tértől, mint mikor Nagykovácsiból gyalog elmegyünk 5 buszmegállót befelé. Az Olajfák hegyén elbúcsúzott a tanítványoktól és felemeltetett, míg egy felhő el nem takarta a szemük elöl.

A Biblia 2 pólusú világról beszél. A látható földi, és a láthatatlan, de ugyanolyan valóságos mennyei világról. A hit a láthatatlan megismerésére kell hogy törekedjen, abból Isten annyit nyit meg a számunkra, amennyit jónak lát. Hová ment Jézus amikor „felment a mennybe”? Oda, ahonnan karácsony éjszakáján eljött. Ő a mennyben van otthon, ahogyan mi is hazamegyünk oda, ahol lakunk.

Nem elszakadt az övéitől, csupán ott van, ahol volt és ahonnan újra eljön majd, ítélni élőket és holtakat. Jézus tehát nem a világűrbe ment fel, hanem az Isten jobbjára a mennyei dicsőségbe. Május 21-én erre emlékezünk az egyházi rendtartás szerint.

Miért jó az nekünk, hogy Jézus ott van az Atya jobbján?

• A Róma 8,34, a Zsid.7,25 és a 9,24 szerint szüntelenül imádkozik értünk. Van valaki, aki azokért is könyörög, akikért senki sem szokott imádkozni. Jézus mindig imádkozik értünk!
• A János 14. szerint helyet készít a mennyben azok számára, akik hisznek és hozzá kerülnek.
• A Mt. 18 szerint, Jézus amióta a mennyben van, a Szentlélek által minden hívőben benne él. A mennybemenetel előtt csak egy helyen lehetett testi volta miatt.
• Arról is ír a Szentírás, hogy Jézusé a minden hatalom mennyen és földön. Mt.28,18. Jézus tehát az Atya Isten jobbján ülve, uralkodik. Ez nem hely, hanem méltóság, tisztség, az ókori gondolkodás szerint. Arról beszél a Szentírás hogy Jézus egyenlő az Atyával, ezt fejezi ki, hogy az Atya jobbján ül. Milyen ajándék az, hogy van valaki, aki az Isten jobbján könyörög értünk, közbenjár értünk, ismer és szeret bennünket.

Aki a megfeszített, feltámadott és mennybe ment Krisztusban hisz, annak elkészített helye van a mennyben. Amikor meghal, vagy meglátja Jézus 2. eljövetelét, akkor világossá válik minden addigi és megérti Isten tervét, akaratát. Jézus azért jött a földre és halt meg, hogy mi visszatérhessünk a mennybe, az igazi otthonunkba. Mi annyi mindent megteszünk azért, hogy lehetőleg jó helyen legyen örök lakásunk.

Mennyit tettél eddig azért, hogy legyen a mennyben örök polgárjogod?

Varga Róbert lelkipásztor

Csütörtökön folytatjuk

Comments are closed.