Olvasandó: Lukács ev. 14,28-35

Mert ki az közületek, aki ha tornyot akar építeni, nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy lesz-e elég pénze arra, hogy befejezze? Nehogy miután lefektette az alapokat, már ne tudja befejezni, és csúfolni kezdje mindenki, aki látja, és azt mondja: Ez az ember elkezdte az építést, de nem tudta véghezvinni! Vagy ha az egyik király háborúba megy, hogy egy másik királlyal megütközzék, nemde leül először, és tanácsot tart, hogy a maga tízezer emberével szembeszállhat-e azzal, aki ellene húszezerrel jön? Mert különben amikor még az távol van, követséget küld, hogy megkérdezze a békefeltételeket. Ennek megfelelően aki közületek búcsút nem mond minden vagyonának, nem lehet az én tanítványom. Jó a só, de ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Sem a földre, sem trágyának nem alkalmas, kidobják. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!

Amikor azt mondjuk, hogy valami elakadt, vagy megrekedt, akkor legtöbb esetben arra gondolunk, hogy valami nem úgy megy, ahogyan kellene, valami nem folyik a maga jó rendje szerint. Vannak emberek, akik látják egy-egy keresztyén életét és arra gondolnak. Ez nekem is kell. Egészen addig így gondolják, amíg ki nem derül, hogy mindennek ára van.

Amikor komolyra” fordul a keresztyén élettel kapcsolatos tennivalók sora, amikor kiderül: a hívő élet áldozathozatallal is jár, az már nem kell. Kell mindaz, ami a hívő élet „nyereség” oldalán áll, de a „kiadás” oldal nem szimpatikus. Krisztus a keresztyén élet feje akar lenni, mert a hívő embernek ez, így a legjobb.

Sokan eljutnak egy alapig, de arra már nem akarnak semmit sem építeni. „Túl sokba” kerül az az élet, amiről Jézus beszél. Így aztán a lehető legveszélyesebb állapotba kerülnek lelkileg: nincsenek már jóban azzal, ami Isten előtt nem kedves, de nem is tartoznak Isten népéhez. Megrekedt életű –egyébként rendes emberek. A toronyépítés példázata ilyen. Elkezdtek valamit, de nem fejezték be.

Fel lehet mérni azt előre, hogy „mibe kerül a hívő élet? Nem. De azt igen, hogy az amit jelent, az kell-e nekem? 28-30.v.

A királyok harcáról Jézus azért beszél (31-32.v.), mert az ugyanezt a kérdést világítja meg másik oldalról: A keresztyén élet harc! Önmagunkkal, a világgal, a kísértések ellen. Aki nem ismeri Istent, az nem ismeri a Kísértő erejét és hatalmát sem. Aki az életét nem kötötte Istenhez, az nem él győztes életet. Még ha győz is az élet egy-egy területén, elér sikereket, Isten nélkül nincs áldás az életén.

Aki nem vállalja fel azt, hogy az engedelmes keresztyén élet, folyamatos küzdő élet, az nem nagyon ismeri a hívő életet.

Beszél még Jézus arról a kősóról, ami nem sóz többé. Van ilyen?- igen. Nem ízesít semmit sem, nem tartósít semmit sem, haszontalan. Félbehagyott torony építés, abbahagyott harc, ízetlenné vált só – ne legyen ilyen senki élete. Erre a garancia maga Jézus. A belé vetett hit. Ő ad hit által alapot, Rá lehet építeni. Jézus minden nap kínálja a segítségét, hogy jól és eredményesen tudjunk építkezni-élni. A harcainkat harcolja, az akadályokat segít leküzdeni, hit által fejlődik az életünk. A sebeinket gyógyítja, szükségeink előtte vannak, sóvá és világossággá akarja tenni az életünket.

Akiben Jézus él, aki benne hisz, az nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz élet világossága.

Varga Róbert lelkipásztor