Kedves imádkozó és olvasó Testvérek!

Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel!

1 Thesszalonika 4, 13-18

Nagyon sokan indulnak útnak, hogy elmenjenek abba a temetőbe, ahol a családjukból valakinek a sírja van. Keresztyén és nem keresztyén emberekben is felmerül a kérdés: Hogyan kezeljük a halál, a temetés, a „temetőlátogatás” kérdését. Ez a bejegyzés nem ad lehetőséget arra, hogy részletesebben írjunk erről, de röviden azért lehetséges biblikus választ adni a kérdésekre.

Pál apostol is azért írt erről, mert már az első keresztyének szívében is ott volt a kérdés: mi lett az elhunyt szerettükkel, mi a helyes hozzáállás az elhunytakhoz?

Mindnyájan vígasztalásra, Isten vígasztalására szoruló emberek vagyunk, nem csak azok, akiknek már egy, vagy több családtagjuktól kellett végleg elbúcsúzniuk. Nagy különbség van – és Pál is erről ír – ha valaki reménységgel, bár gyászolva gondolhat arra, akit eltemetett, vagy reménység nélkül. Tudhatja azt, hogy az elhunyt Jézushoz ment, mert hitt benne, vagy az a félelem van benne, hogy szeretett hozzátartozója Isten nélkül élt és halt meg?

A Szentírás ezen a helyen, azt tanítja: Jézus meghalt és feltámadott, és aki hisz őbenne, az vele együtt van és a számára Istennél elkészített helyre került. Ez sziklaszilárd tanítása a Bibliának. Jézus már mindent elvégzett, hogy nekünk, ha hiszünk örök, elvehetetlen életünk legyen. Amikor meghalt, minden bűn adósságunkat rendezte. Akik az élő és elhunyt hozzátartozóink közül ezt hiszik, hitték, azok felől egészen bizonyosak lehetünk: ott lesznek, ott vannak a mennyei dicsőségben.

Jézus halálával és feltámadásával átlépte a határt, vitte és viszi magával azokat, akik az életüket neki adták át.

Mit kezdjünk azzal, hogy ha az elhunyt szerettünk úgy halt meg, hogy – ahogyan mi meg tudjuk ítélni – nem hitt Jézusban?

Rá kell bíznunk őket Isten értelmünket meghaladó kegyelmére és szeretetére. Irgalmasabb az Isten, mint ahogyan mi azt gondoljuk, vagy megérthetjük. El kell őket engednünk, rábízva Isten irgalmára.

Semmi esetre sem szabad az elhunytakkal bármi, vagy bárki segítségével, pl. halottidéző, vagy jós, megpróbálni kapcsolatba lépni. Ezt a Szentírás határozottan tiltja. (5 Mózes 18,9-től)

Az Istennek való engedelmesség azt jelenti: kint a temetőben, miközben, nem csak ilyenkor, hanem máskor is, ott állunk a sírjuknál, beszélhetünk róluk Istennel, hálát adhatunk értük, de ne akarjunk beszélgetni velük! Ne tőlük akarjunk tanácsot kérni, hanem az élő feltámadott Jézustól. Akik benne hittek, hisznek, már most vele vannak és odaát is vele lesznek a mennyei dicsőségben. Azok, akik hitben jártak és hitben haltak
meg, egészen bizonyosan találkoznak a dicsőségben, mert ezt Jézus egyértelműen megmondta. János ev.14.fej.

Ez a reménység lehet a Krisztusban hívők biztos alapja és reménységük záloga!

Varga Róbert református lelkipásztor