Olvasandó: Luk.2,25-30

Kedves olvasó és imádkozó Testvérek!

A 2020-as asztali naptár utolsó lapjához érkeztünk. Egyetlen nap van hátra, a mai, és vége ennek az évnek. Ahogyan áthajtjuk az utolsó lapot, úgy ér véget nem csak ez az év, de az egyszer majd életünk is. Visszafelé nem mehetünk, csak előre. A zsoltáríró azt írja: gyorsan tovatűnik, mintha röpülne.

Amikor fiatal valaki siettetni akarja, hogy minél előbb elérje a felnőtt kort. Amikor felnőtté válik, rájön, nem csak a lehetősége lesz korlátlan, de a felelőssége is. A mai rész azonban egy olyan emberről ír, aki Jézus korában az akkori átlag életkorhoz képest nagyon sokáig élt. Átélhetett háborút, járványokat, megszállást betegséget, az öregség minden kínját, mégis valami határtalan derű árad a sorokból, ahogyan Lukács Simeonról ír. Tudta, hogy addig nem hal meg, amíg nem látja meg a Messiást. Azután egy napon, nem csak úgy, hanem Isten Lelkének indítására bemegy Jeruzsálembe a templomba és találkozik Józseffel, Máriával és a nem sokkal azelőtt született Jézussal. Boldogan vallja meg: „Látták szemeim a Te üdvösségedet”. Vagyis Izrael számára most kezdődik az igazi élet. Eljött az, akire több ezer éve vártak. Látta Jézust, ezért békesség van a szívében, úgy is, hogy tudja: Jézus életének a kezdte az ő életének a végét jelenti.

Jézus meglátása nélkül a halál kezelhetetlen és megoldhatatlan probléma az ember számára. Annak, aki hitben él, jár, „látja, meglátja” Jézust, Ő lesz egész életének a megoldása és értelme. A Lélek mindig jól vezet. Jól vezette Simeont, és ha kéred és akarod, jól vezet téged is, az egész új esztendőben. Simeon a karjába vette Jézust, és áldást mondott. Mi hit által, hitben hazavihetjük Jézust, ugyanúgy lehetünk Krisztus hordozók, mint Simeon. Micsoda újévi program!

Isten adjon Mindnyájunknak áldott, békés, új esztendőt!

Varga Róbert lelkész