Csütörtöki lelki kenyér

Kedves olvasó és imádkozó Testvérek!


Olvasandó: Máté ev. 8,23-27


Vihar mindig támad, nem csak a tengeren, de az ember életében is. Vannak olyan „életviharok”, amelyek összetörhetik bárki békességét, a másokkal való közösséget. Minden elkövetett bűnnek is lehet egy-egy lelki vihar a következménye.

A viharban a tanítványok átélik: tehetetlenek. Megszerzett tudásuk, fizikai erejük és „ötleteik” nem érnek semmit sem. Sokszor mi is kigondolunk az élet viharaiban emberi megoldásokat, de azok nem működnek. A hullámok átcsaptak a halászbárkán és még az is kétséges volt, hogy megmenekülnek-e egyáltalán?

Amikor az ember a saját kezébe veszi a megoldást, akkor előbb-utóbb rájön: életünk történéseiben nem csak nem tudunk eligazodni, hanem a legtöbb
esetben fogalmunk sincs arról, hogy mit kellene tenni, hogy kikeveredjünk egy-egy helyzetből, állapotból.

A végén odamennek és felkeltik Jézust, akik békésen alszik a viharban is. Ez a belső, szívbeli békesség az, amit nekünk is adni akar. Vihar idején is tudhatja az, aki hisz Jézus Krisztusban: élete, bajai, a történések, mind Isten kezében vannak. Sokszor mi is olyanok vagyunk, mint a tanítványok: csak
amikor mindent elborít az áradat, amikor átcsapnak rajtunk a következmények, akkor fordulunk Jézushoz. Ő úr a viharokon is. Ura az időjárás viharainak és az emberi élet viharainak is. Ő túllát mindazon, ami emberileg éppen látható. Kezében van a vihar is, hiszen időnként pont Ő engedi meg, mert van Istennek megengedő akarata is – a viharokat, hogy tanuljunk és erősödjünk, azok által. Mivel kezében tartja a világmindenséget, ezért a vihart is le tudja csendesíteni. Itt is „csak” szól.

Mindent Isten szava végez el. A lelkekben és a természetben is. Szólt a teremtéskor, hogy „legyen!”, és úgy lett! Akiben él a Krisztus, aki benne hisz, él, annak az életében Jézus Krisztus ugyanúgy lecsendesíti, megoldja, elrendezi a viharokat, mint itt a tengeren.

Te kit hívsz, ha viharba kerülsz? Kihez fordulsz? Ki a segítséged?


Varga Róbert lelkipásztor

Comments are closed.