Kedves olvasó és imádkozó Testvérek!

Mindnyájan, mint juhok, eltévelyedtünk, mindenki a maga útjára tért, de az ÚR őrá vetette mindnyájunk vétkét. (Ézsaiás 53,6)

A Szentírás Isten szeretetével van átitatva, de ugyanakkor Isten igazságos ítéletével is. A bocsánatkérés is azok közé a dolgok közé kezd tartozni, ami lassan de biztosan kimegy a divatból. Minek? – tette fel valaki a kérdést. Úgyis újra és újra megbántjuk majd egymást. “Akkor Van olyan ember, akitől állandóan csak bocsánatot kérhetnék.”

Mindnyájan tévelyegtünk és tévelygünk, amikor azt gondoljuk, hogy ha megalázzuk magunkat és beismerjük hibáinkat és bűneinket, akkor vesztesek leszünk. Pedig nem. Pont fordítva igaz. Aki magát legyőzi, az mindig nyer. Békességet, és örömöt.

Ézsaiás nem véletlenül írta: Isten nélkül mindenki a maga útját járja, nem akarjuk és nem vágyunk Isten tanácsa, vezetése, intése és szeretete után sem. Így azután valóban magunkra maradunk.

Pontosan úgy, ahogyan a bibliai József, amikor azt vette észre, hogy jegyese Mária, áldott állapotban van. József tudta, hogy a gyermek nem tőle van ezért magában így gondolkodott: “Eküldöm Máriát, hogy ne szégyenítsék meg.” József is a saját útját akarta járni. Emberileg kedves és szeretetteljes döntés lett volna, csak nem Isten szerint való. Józsefnek a nehezebb út jutott: fel kellett nevelnie Jézust, aki nem tőle fogant. Nem gondolom, hogy ő vagy Mária, vagy bárki értette, hogy mit jelentett az angyal szava: Aki megfogant Mária méhében, az a Szentlélek által van, Isten Fia, a Messiás. Azt meg végképp nem értették Jézus szülei, amikor Isten Jézust sújtotta mindenki, minden bűnéért. József akkor már nem élt, amikor Jézus meghalt  a Golgotán, Mária pedig gyászolta a Fiát. Mária is csak később értette meg: a fia, Jézus, a világ Megváltója. 

Mindnyájan eltévedve, Isten nélkül születünk, ez a rettenetes örökségünk a bűneset után, de mindnyájunknak ott van a lehetőség, hogy ne maradjunk meg ezen az Istentelen széles úton, hanem Jézussal szövetségben új életünk legyen!

Varga Róbert lelkipásztor