Kedves olvasó és imádkozó Testvérek!

Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is volt (Filippi 2,5)

Az első keresztény gyülekezetek nagyban különböztek egymástól. Egyek voltak a Krisztus hitben, de a gyülekezet földrajzi helye miatt minden közösség egy kicsit másképpen működött. A filippibeli gyülekezetben bajok alig voltak, viszonylag nagy lelki rendben mentek a dolgok. Pál nagyon szerette őket, de ez nem akadályozta meg őt abban, hogy a hiányosságaikra felhívja a figyelmüket. A szolgálatra nézve nem voltak egyenlő indulattal. Vagyis ahányan voltak a közösségben, annyifélét akartak csinálni.

Mi az indulat? Belső erő, amely gondolkodásra és/vagy cselekvésre késztet valakit. Az indulat elindítja a lélek aktivitását és tevékenységet vált ki.

Annyiféle indulat és indulatosság van bennünk. Pont ezért kéri, írja Pál, hogy az az indulat legyen bennünk, ami Jézusban volt.

Milyen volt Jézus Krisztus indulata? Istennel egyenlő volt de, ezt nem tekintette zsákmánynak (nem élt vissza vele), hanem önmagát megüresítve, szolgai formát vett fel. (Fil.2,5-8.) Az Ő indulata megindult az ember Istentől elszakadt állapota miatt. Irgalomra, szeretetre indult irántunk. Az Isten Fiából az embernek fia lett. Ahogy egy szép evangéliumi ének írja: “Magára vette szennyes ruhánkat, megbékítette Istent, Atyánkat.” Ember lett, hogy mi Isten gyermekei lehessünk hit által. Ez az az indulat, amely egyedüliként tudja egy ember életét helyre, helyére tenni. Alázat és engedelmesség a forrás Jézus életében.

Az 1500-as években történt, hogy egy kolduló barát egy kocsmában gyüjtött pénzt a rászorulóknak. De segítség helyett többször is arcul ütötték. Ő csendben letörölte a vért és azt mondta: “Ezt én kaptam, most adjatok valamit a szegényeimnek is!” Ilyen indulat nincs magunktól bennünk, csak felülről, az Istentől, attól a Jézustól, aki “…alázatos volt egészen a keresztfának haláláig.”(Fil. 2,5-8.)

Egy életen át tanulhatjuk és tanulnunk is kell, hogy növekedjünk …LEFELÉ!

Varga Róbert lelkipásztor