A siker útja

Kedves olvasó és imádkozó Testvérek!

Olvasandó: 2 Kir.18,1-8.

Ezékiás fiatalon került a királyi trónra. Olyan a királyság is, mint a házasság, vagy a gyereknevelés. Mindenki úgy kerül bele, hogy a legtöbb esetben egyiket sem “csinálta” előtte. Ezékiás sem volt még király soha. Isten akarata azonban az volt, hogy trónra kerüljön.

Aki vezető lesz, az sikeres, áldott emberré és nagy gazemberré is válhat. A kettő között vékony a határvonal.

Mi volt a 25 éves fiatal király “sikerének” a titka?

1.Elszántsága arra nézve, hogy azt akarja tenni, ami Isten akarata. (3 v.) Megsemmisítette a bálványszobrokat, amelyek addig Istentől elcsábították az emberek szívét. Széthordatta az áldozóhalmokat, és széttörette a “szent” oszlopokat, kivágatta a tamariszkusz fákat, és beolvasztattata a rézkígyót, ami a szabadulás jelképe volt a pusztában (4 Móz. 21.f.), de Izrael népe imádandó kultusz tárggyá tette. Ezékiás tehát minden pogány szimbólumot, helyet, tárgyat megsemmisített, ami Istent haragra ingerelte és az engedetlenség szimbóluma volt.

2.Bizott Istenben, ezért Isten vele volt. Ragaszkodott Istenhez, ezért Isten megáldotta és sikeressé tette

3. Nem tért el Isten akaratától semmiben sem. Amit akkor olvasni lehetett, azt olvasta és imádkozott. 

4. Megismerte és megtartotta parancsolatait.  Mózes könyveit már ismerhették!

5. Ezért sikeres volt, és minden vállalkozása eredményes volt.

A hívő emberek (vállalkozók) sikerének 5 pontja:

1. Elszántan ragaszkodni Istenhez.

2. Bízni benne.

3. Nem térni el felismert akaratától.

4. Megismerni igéjét.

5. Amikor sikeres lesz valaki tudni, hogy kitől kapta és honna van mindaz, amit kapott. Megérteni, hogy az Isten áldása Jézus Krisztus kereszthalála által lehet a mienk, bárkié. Aki Jézusban hisz, azt Isten áldott emberré teszi, az felismeri, ha sikerülnek a dolgai és jó döntéseket tud hozni, az Istentől kapott ajándék!

Varga Róbert lelkipásztor

Comments are closed.