Te akarsz-e?

Kedves olvasó és imádkozó Testvérek!

Ahogy Jézus ott feküdni látta, és megtudta, hogy már régóta így van, azt mondta neki: Akarsz-e meggyógyulni? (János ev. 5,6)

Jézus megkérdezi a 38 éve bénán fekvő embert, hogy akar-e meggyógyulni. Ez azért volt lényeges, mert vannak, akik sok sok év betegség, szenvedés, hátratétel vagy lesújtottság után már nem hiszik, hogy meggyógyulhatnak.

A Jézussal való találkozásig ez az ember csak azzal volt elfoglalva, hogy másnak sikerült, neki nem. Vagyis negatív módon állt a saját életéhez. A mi életünk megoldása nem az, hogy a negatív töltetű gondolkodásról álljunk át a pozitív töltésű gondolkodásra. Az életünk megoldása Jézus Krisztus. A  belé vetett bizalom és a benne reménykedő, belőle élő hit.

Azért volt fontos Jézus kérdése, amit feltett ennek az embernek, mert arra akarta elsegíteni, hogy az akaratával is álljon Jézus akarata mellé! Fontos ez? Igen, mert aki magáról lemond, az sokszor az életről mond le. Eddig ez a beteg mindig mások irgalmasságára, segítségé- re szorult rá. Vannak azonban olyanok, akik a maguk depresszív viselkedését, életérzéssé alakítják, és életük stratégiájává lesz az, hogy visszahúzódnak, és mások segítségéből akarnak élni.

Jézus valójában arra kérdezett rá, hogy akar-e ez a beteg ember egészséges lenni? Ki akar-e lépni az önmaga körüli forgásból? Isten minden erejével az egészséges életet és életmódot támogatja. Sőt csak azt! Mi lényünk belső “szerekezeténél” fogva alkotó munkára vagyunk teremtve, nem betegségre és semmittevésre. Ezt az embert pont az életellenes állapotából akarja Jézus kimozdítani, de ezt neki is akarnia kell. Nem segítenünk kell az Istennek, nem ezt mondja Jézus, hanem az akaratunk beleegyezését, az igenüket akarja hallani.

A boldogság mindig az Istennek való engedelmesség és az isteni tervbe való beilleszkedés “mellékterméke”. Jézus ezért akarja ezt a bénát kimozdítani a statikus állapotból a dinamikus állapotba. “Nincs emberem!”. Ez volt Jézus kérdésére a válasza ennek a bénának.

Jézus szavára azonban minden megváltozott. Ez azóta is pontosan így történik. Amikor Jézus meghalt a Golgotán az is eldőlt: Isten minden erősforrása a benne hívők rendelkezésére áll. Akarsz-e azzal élni, “meggyógyulni”?

Varga Róbert lelkipásztor

Comments are closed.