Másik Pártfogó…

és én kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad majd nektek, hogy veletek maradjon mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja és nem ismeri őt, de ti ismeritek, mert nálatok lakik, és bennetek lesz. (János ev. 14,15-17)

Pünkösd ünnepe a korai keresztyén egyházban sokáig nagyobb ünnep volt, mint a karácsony. A Szentlélek kitöltetése volt a hajtóereje a keresztyénségnek.

Isten útja az erő útja. Isten ereje Isten Lelke által hat ebben a világban. Isten értünk, Isten bennünk, Isten velünk. Értünk született meg Jézus Krisztus, értünk élt, és bennünk akar élni a Lélek által. Az Atya, a Fiú és a Lélek 3-as egysége számára bármi lehetséges. Nincs határ és nincs korlát. Jézus testi, földi megjelenése után küldte el a Szentháromság 3. Lélek személyét. Az, hogy 3., ez nem sorrend, hanem személy. Nem rangsor, vagy értékességi rend, hanem egyszerűen a 3-ból az egyik megjelölése. Utoljára jött el a Szentlélek, de ez pont azt jelentette, hogy Isten lezárta az addigiakat és megfordíthatatlanul átalakult az egyház rendje. Pünkösd óta Isten Lelke által történnek a dolgok. Jézus testi mivoltában egyszerre egy helyen lehetett. A Szentlélek által minden hívőben ott lakozik, egyszerre, egy időben, bárhol, bárkiben. A Szentlélek az Isten és az ember együttesét, harmoniáját jelenti.

Amikor valaki vízzel keresztelnek meg, akkor jelképesen Isten megmossa őt, de valósággá mégis csak akkor válik a keresztség, amikor valaki befogadja Jézust az életébe és a Szentlélek által új szíve, új élete lesz. A vízkeresztség Istentől előre kapott lehetőség, amely csak akkor válik valóságos erővé, ha valaki Jézust behívja az életébe és a Lélek újjászülő ereje, hit által új élete lesz, Isten Lelke újjászüli.

Így válik szabaddá hit által az, aki addig nem volt szabad. Mindenféle bűntől, előítélettől, kötöttségtől, korláttól és beszűkült gondolkodástól. 2Korinthus 3,17. “Ahol az Isten Lelke van, ott van a szabadság”. Pünkösd óta az, aki hisz Jézusban, szabaddá vált. Visszakapta az Édenben elveszített szabad akaratát. Tud nem gyűlölni, nem vétkezni és nem a világ szerint élni. Tud szeretni, megbocsátani, engedelmeskedni és azt tenni, amire Isten Lelke indítja.

Valóban “Pártfogója” lesz Isten Lelke, aki vezeti, tanácsolja, inti és megszólítja, eszébe juttatja azt, amit tudnia kell, ami Isten akarata. A Szentlelket Isten értünk küldte, hogy velünk legyen, munkálkodjon bennünk, és általunk ebben a világban.

Varga Róbert lelkipásztor

Comments are closed.