Most is Isten kedves esztendeje van!

Kedves olvasó és imádkozó Testvérek!

Elment Názáretbe is, ahol felnövekedett. Szombaton szokása szerint bement a zsinagógába, és felállt olvasni. Ézsaiás próféta könyvét adták oda neki, ő pedig felnyitva a könyvet arra a helyre talált, ahol ez volt írva: Az Úr Lelke van énrajtam, aki felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, és elküldött, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek, és a vakoknak a szemük megnyílását, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét. (Luk 4,16-19)

Amikor Jézus elérte azt a kort (30 év) amikor felnőtt férfiként már felolvashatott a zsinagógákban, Názáretben, ahol felnőtt, élt ezzel a lehetőséggel. Nem is akármilyen részt olvasott fel Ézsaiás könyvéből: (Ézs. 61.) Csak keleten, a keleti ember értette igazán ezeknek a soroknak a jelentőségét. Az a világ, a kincses gazdagság és koldus szegénység birodalma volt. Olyan gazdagság és olyan szegénység, amilyet mi elképzelni sem tudunk. Ott voltak a vakságban és a szembetegségben szenvedők ezrei. A szél állandóan hordta a homokot és a szem kötőhártya gyulladásának kezeletlensége szinte mindig vaksághoz vezetett. Ilyen környezetben mondta azt Jézus: Én azért jöttem, hogy hirdessem az Isten kedves esztendejét. Jézus az ószövetségi szombat évre utalt, amikor minden adós minden adósságot el kellett engedni annak, akinek tartoztak. (III.Móz. 25,2. és V. Móz. 15,1.) Elengedés, felszabadítás és örvendezés ezek felett. Amikor Názáretben hallgatták Jézus szavait, minden Bibliát ismerő férfinak ez jutott eszébe.

Jézus azért jött karácsony éjszakáján közénk, hogy Isten elengedhesse a mi bűnesetből örökölt bűn adósságunkat és minden bűnünket, amiért bocsánatot kérünk tőle.

Azt is mondta, hogy “szabadon bocsássam a lesújtottakat”. Vannak olyanok, akik egy életen át lesújtottságban vergődnek. Örökölt, vagy szerzett módon. Jézus őket is szabadon tudja engedni, mert sokféle lesújtottság igaz oka megkötözöttség, amiből van szabadulás.

Amikor mindezek elhangzottak a zsinagógában, valójában jubileumi év is volt, az pedig azt jelentette: minden elveszett, eladott, elzálogosított  birtok visszaszállt az eredetei tuljadonosára.

Isten Jézust azért küldte és engedte keresztfára, hogy mi visszajuthassunk az igazi hazánkba, az Isten Országába, a mennybe. Most is Isten kedves esztendeje van! 

Áldott, békés adventi készülődést kívánunk!

Varga Róbert lelkipásztor

Comments are closed.