Ledől Bél, elesett Nebó, állatokra és barmokra kerülnek szobraik, és elviszik őket. Megterhelik vele a fáradt állatokat. Elesnek, összerogynak mind, nem menthetik meg a terhet, és ők maguk is fogságba mennek. Hallgass rám, Jákób háza és Izráel házának minden maradéka, akiket magamhoz vettem anyátok méhétől fogva, és hordoztalak születésetek óta. Vénségetekig ugyanaz vagyok, megőszülésetekig én hordozlak titeket. Én alkottalak, én hordozlak, én visellek el és én szabadítalak meg. Kihez hasonlíthatnátok engem, és kivel tennétek egyenlővé? Kivel mérnétek össze, akihez hasonló lennék? Kiöntik az aranyat az erszényből, kimérik az ezüstöt mérleggel, és ötvöst fogadnak, hogy istent készítsen abból; és meghajolnak, leborulnak előtte. Vállukra veszik, úgy hordozzák, majd felállítják a helyére. Veszteg marad, helyéről nem mozdul el; ha kiáltanak is hozzá, nem felel, nyomorúságodból nem szabadít meg. Emlékezzetek meg erről, és legyetek erősek, véssétek eszetekbe, ti pártütők! Emlékezzetek meg a régebbi dolgokról, mert én vagyok az Isten, nincsen más; Isten vagyok, nincs hozzám hasonló! Kezdettől fogva közöltem, hogy mi lesz a jövendő, és előre megmondtam azokat, amik még nem történtek meg, e szavakkal: Tanácsom megáll, és véghezviszem minden szándékomat. Én vagyok, aki elhívok napkeletről egy sasmadarat, messze földről egy férfit, tanácsom véghezvivőjét. Amint megmondtam, véghez is viszem, ahogy elterveztem, meg is cselekszem! Hallgassatok rám, ti keményszívűek, akik távol vagytok az igazságtól! Elhoztam igazságomat, nincs már messze, és szabadításom nem késik. Sionban lesz szabadításom ékességemnek, Izráelnek. (Ézsaiás k. 46. fejezet)

Kedves imádkozó és olvasó Testvérek!

Az életben mindig kialakulnak olyan helyzetek, amikor az embernek döntenie kell. Megmarad hűségesen amellett, amiről már megbizonyosodott, hogy helyes út, irány, gondolkodás, beszéd, erkölcs, vagy másfajta tanításhoz, csoporthoz, erkölcshöz, hithez, “istenhez” csapódik. A Szentírás világososan azt írja: Istenen kívül nincs más Isten. Lehet próbálkozni, ide-oda csapódni, mindenféle tanítást jónak tartani, de a végén mindig kiderül ugyanaz: a lelkedet, a pénzedet, a szellemi képességeidet akarják elvenni, az igaz Isten tisztelete helyett.

A 7. vers olyan világos utalás: a bálvány szobrokat a vállukra veszik és úgy hordozzák az emberek. Ismerős ez a kép?! Vinni kell a bálványt mert nem tud menni, és döntéseket sem tud hozni, tehát segíteni sem tud senkinek sem. Isten pedig azt mondja: “Születésetek óta én hordozlak. (nem mi visszük az Istent a vállunkon, hanem ő hordoz bennünket). Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak. Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak és én mentelek meg”. Az ő szabadítása soha nem késik el, amit ígér, azt megtartja.

Az az egyetlen egy kérdés marad mindnyájunk számára: Ki a mi Istenünk? Ismerjük-e azt az Istent, aki odaadta egyszülött Fiát a keresztre, hogy megmentsen bennünket az örök haláltól?

Varga Róbert lelkipásztor