Mivel épül a Szentlélek temploma?

Kedves imádkozó és olvasó Testvérek!

Majd visszatért az angyal, aki beszélt velem, és felköltött engem, mint amikor valakit álmából költenek fel. Azt kérdezte tőlem: Mit látsz? Azt mondtam: Íme, egy színarany mécsestartót látok, melynek a tetején az olajtartó, rajta pedig hét mécses van, és hét-hét cső tartozik a tetején lévő mécsesekhez, mellette pedig két olajfa áll. Egyik az olajtartó jobb oldalán, a másik pedig a bal oldalán. Akkor azt kérdeztem az angyaltól, aki velem beszélt: Mik ezek, Uram? Erre így felelt az angyal, aki velem beszélt: Hát nem tudod, mik ezek? Azt mondtam: Nem, Uram! Ő így felelt nekem: Ez az ÚR beszéde Zerubbábelhez: Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! – ezt mondja a Seregek URa. Ki vagy te, te nagy hegy? Síksággá leszel Zerubbábel előtt! Ő kihozza a zárókövet, és közben ilyen kiáltás hallatszik: Áldás, áldás reá! Majd így szólt hozzám az ÚR szava: Zerubbábel keze vetette meg a ház alapját, és az ő keze fejezi majd be azt. Akkor megtudjátok, hogy a Seregek URa küldött el engem hozzátok. Mert akik csúfolták a kicsiny kezdetet, örülni fognak, ha meglátják Zerubbábel kezében a zárókövet. A hét mécses pedig az ÚR szemeit jelzi, amelyek átlátják az egész földet. (Zakariás próféta 4,1-10)

Csoportokban engedték el Babilóniából az oda fogságba vitt zsidókat. Nekik kellett felépíteni Izraelt. Az épületeket és a lelkeket is. Ez Isten segítsége nélkül nem volt lehetséges!

Nekik dolgozniuk kellett azon, hogy felépüljön a Templom, nekünk “dolgoznunk” kell azon – Istent segítségét kérve – hogy felépüljön a Szentlélek temploma bennünk. Hogyan lehetséges ez?

1. Nem erővel, nem hatalommal, hanem Isten Lelkét kérve.

2. Nem emberi praktikákkal, vagy agresszív nyomulással, hanem Isten erejét kérve.

3. Nem emberi bölcsességgel, hanem Isten szava által.

4. Nem emeri tervek és programok által, hanem Isten vezetése által.

5. Nem emberi célokért, hanem Isten dicsőségére, Isten Országának épülésére.

6. Nem egocentrikus, hanem Krisztocentrikus módon, megadva Jézusnak a szabad irányítást az életünkre nézve.

Ez a jó sorrend. 

Varga Róbert lelkipásztor

Comments are closed.