Adventi családos kézműves

Kezdjük együtt az adventi készülődést! Szeretettel hívunk minden családot a Nagykovácsi Református Gyülekezet adventi családos kézműves délelőttjére, mely november 29-én, szombaton 9:00–12:00-ig lesz a Nagykovácsi Református templomban. Egy délelőtt, ahol kicsik és nagyok együtt alkothatnak, készülődhetnek az ünnepre – kopogtatót, díszeket, apró ajándékokat készítve. Az alkalom ingyenes, de kérjük, hogy regisztrálj november 25-ig, hogy az […]

Konfirmáció előkészítő alkalmak

Konfirmációs előkészítőre ma indul a jelentkezés (elérhető a plakáton található QR kóddal). 7. osztályos kortól vàrjuk a fiatalokat és várjuk a felnőtteket is felnőtt konfira! Szeretettel ajánljuk azoknak, akik a gyülekezet úrvacsorával élő, hitvalló tagjai szeretnének lenni, de azoknak is akik elkötelezett, tudatosabb, hitvallásos keresztyén létre vágynak. Október első vasárnapjának istentisztelete után kezdődnek majd az […]

Házaspáros hétvége

Még vannak helyek az október 23-ai hosszú hétvégi házaspáros hétvégére, Balatonszárszóra. Gyerekvigyázást biztosítunk az alkalmak idejére. Bíztatunk minden házaspárt, hogy adjanak esélyt a kapcsolatuknak is a felüdülésre! Részletek és jelentkezés az esemény plakátján.

Templomi nyitott esték

Szept 22-től 26-ig templomi nyitott esték sorozatunk lesz. Ittzés István vendég igehirdető jön közénk. A templom nyitva lesz. Hívogassunk olyanokat is, hogy nyissanak Isten felé, akik eddig nem tették!

Ifjúsági tábor

Kedves nagykovácsi és remeteszőlősi fiatalok! Idén is hívunk titeket az ifjúsági csoportjaink táboraiba. Ha már elmúltál 13, de még nem vagy 30, ott a helyed! Tölts időt új barátokkal, egy befogadó közösséggel, magaddal és Istennel! Részletek és jelentkezés a plakáton.

Pünkösdi koncert gyülekezetünkben

A pünkösdi ünnepkört hétfőn 17:00 órakor egy koncerttel zárjuk, melyen gyülekezetünk kórusa mellett neves zenészek is fellépnek. Szeretettel várunk minden testvért, másrészt bíztatunk, hogy ennek a kulturális rendezvénynek az apropóján lehet hívni olyan rokonokat, barátokat, ismerősöket a templomunkba, akik máshogy nem vagy csak nehezen jöttek volna!  A belépés díjtalan. Az adományokat viszont hálás szívvel köszönjük! 

Napközis gyerekhét

Idén hegymászó tematikájú napközis hittantáborba hívjuk szeretettel gyülekezetünk gyermekeit és érdeklődő osztálytársaikat. Nagy örömünkre több tavalyi táborozótól is hallhattuk, hogy “kihagyhatatlan” a mostani gyerekhét. Részletek és jelentkezés a plakáton érhetőek el. Jelentkezéssel vagy más táborral kapcsolatos kérdés esetén forduljanak hozzánk bizalommal a tabor.refnagykovacsi@gmail.com e-mail címen!

Családi nap

Szeretettel várjuk a családokat családi napra! Vegyük birtokba gyülekezetünk készülő udvarát főzéssel, játékkal, beszélgetéssel! Május 24-én, szombaton 10:00 és 13:00 óra között. Ha valaki szeretne édes / sós süteménnyel, üdítővel hozzájárulni az összejövetelhez, azt köszönettel fogadjuk.

Ifjúsági csendesnap gyülekezetünkben

Körzeti ifjúsági csendesnap lesz gyülekezetünkben 9:30-tól 15 óráig. Várjuk szeretettel fiataljainkat! Az ifiseket úgyis mint házigazdákat, akik pedig nem ifisek, de érdeklődők (13-30 év közti korosztályokba tartozók), azokat pedig, mint vendégeket!  Aki szeretne és tudna is segíteni édes vagy sós sütemény sütéssel, és vagy helyben segíteni a szeretetvendégség előkészítésében és működtetésében, kérjük jelentkezzen Pécsy Mária […]