Gergely István, presbiter

1954-ben születtem Budapesten. Édesanyán református, édesapám katolikus volt. Én reformátusként lettem. Egy ideig jártam hittanra is, de ez sajnos abbamaradt. Sok minden hasznos és haszontalan dologgal találkozik az ember és bizony nehéz váloszatni. Nem voltam mindig Istennel, de Isten velem volt mindig. Ezt anélkül is éreztem, hogy nem jártam templomba, de ’valaki’ mindig súgott a lelkemnek és annak hatására szinte mindig jó döntéseket tudtam hozni. Azt is tudom, hogy volt mikor várakoztatott, pedig én türelmetlen voltam. Igaza volt mindenben. Ott volt velem döntő lépéseknél, ott volt a családalapításnál, és ott, hogy valóban otthonunk lett. Gyermekünket egyértelműen a református rend szerint neveltük, és mind a mai napig remekül tudunk beszélni hitről, közösséghez való tartozásról. 2004-ben csatlakoztunk a református gyülekezethez. Úgy gondolom hamar beilleszkedtünk, amihez minden testvérünknek köszönettel tartozunk. Családunk minden tagja konfirmált. Tagja lettem az alapítvány kuratóriumának, aztán pótpresbiter lettem. Jelenleg a harmadik ciklusomat töltöm, mint presbiter. Pál apostól csodásan fogalmaz: Minden pedig Istentől van, a ki minket megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és a ki nékünk adta a békéltetés szolgálatát. Számomra ez a legfőbb vezérvonal.