Vladár Csaba, presbiter

Budapest 1962. 05. 26-án születtem Budapesten. Képzômûvész, mûvészetterapeuta, rajz, mûvészettörténet és geometria tanár vagyok. A  Nagykovácsi Református Egyház – presbitere. Végzettségségim: Képző és Iparművészeti Gimnázium, Magyar Képzőművészeti Egyetem (+2 év mesterképző) és Pécsi Tudomány Egyetem – Általános Orvosi Kar és Művészeti Kar – Művészetterapeuta diploma. (EKKR-MKKR 6/8). Jelenleg az Országos Mentőszolgálat – Kresz Géza Mentőmúzeumában napi 4 órát töltök grafikai, könyvszerkesztési munkákkal, valamint restaurálással. 29 éves grafikai magáncégemben töltöm munkaidőn következő  4 óráját. A maradék időben: műterem, házmesterség, kertészet, időszakos unokaügyelet és idősgondozás.
Díjaim: 1986, Glatz Oszkár Alapítvány díj. 2010, Kistérségi TV XI. Filmszemle.
Tagja vagyok a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Grafikus Szövetségnek.

126 csoportos és 18 egyéni kiállításon vettem részt. Számos mûvem (festmény, dombormű üvegkép) megtalálható magán, és közgyûjteményben, Nagykovácsi Szent Sebestyén kápolnában, Dobos Károly téren, a református templom harangplasztikától, a jelképeink ábrázolásán át az információs tábláinkig. Nagyjából: 500 db festményem van, ebből kb. 150 db, 70-80%-os“ készültségben. Ezévben készültem el egy 1000 oldalas: 365 Bibliai Ige Rajz és Levél c. könyvvel amely 535 Bibliai Igékhez készített rajzot és Kárpát-Medencei lekészek leveleit (is) tartalmazza.

Az Istenhez és a Hit megértéséhez – az ún. “megtéréshez” vezető út, nem volt nyíl-egyenes az életemben: számtalan hiábavaló mellékúttal, rengeteg kitérővel, zsákutcával terhelt. Az Ige, amit idéznék:  „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! ( Máté 7:1-25)

Mottóm: NATURAE EUM IPSE DEUS – A Természet Isten önarcképe.
Feltéve, hogy megtanultuk a mesterségünket – betéve tudjuk a művészet történetét – és kezdjük alaposan kiismerni a Természet  végtelen vizuális jelentés-világát – “már csak” egy dolgunk maradt. Ezt a képi világot okosan, ízléssel kimért jelképként – az Isten lényegének megértéséhez közelítve, azt felhasználva megfessük, megrajzoljuk, szobrot, verset, igét, zsoltárt vagy zenét írva megünnepeljük. Véleményem szerint nincs katolikus vagy református mûvészet. A Mûvészet vagy: hitbéli eredetû, “minimum” Panteista vagy Deista és Transzcendens – vagy, mint látjuk a létnélküli ateizmusból született mûveket – semmilyen.

Vallom: A bátran,“önálló életre keltett” műalkotásodra soha ne az embertôl várd az elismerést – ha és amennyiben azt megérdemled, egy az előzőnél mélyebb, nagyobb és fontosabb gondolat és inspiráció formájában jogos jutalomként – még a te idődben – fentrôl, meg fog érkezni hozzád…

Bízom az ifjúság figyelmében, mindannyiunk jövőbe vetett hitének előremenetelében és keresztyén értékrendünk megerősödésében.