Isten Valaki

Kedves olvasó és imádkozó Testvérek!

Olvasandó: Zsidókhoz írt levél 11,23-26

Isten Valaki!

Mózes 40 éven át azt gondolta, hogy ő elég erős és elég felkészült arra, hogy Isten ügyében eljárjon. Vagyis Valakinek gondolta, tartotta magát. De erejéven nem tudott Isten szerinti módon bánni, emiatt a végén egy gyilkosság miatt menekülnie kellett. Azt hitte ítélkezhet mások felett, de őt ítélték meg.

A második 40 év alatt megtanulta, hogy Isten nélkül senki. Negyven év pusztai magány – elég sok. Negyven év az állatokkal – alázatra tanította. 40 év idegenben – csak Istentől függeni: nevel a hitben.

A harmadik 40 év alatt Mózes átélte: Isten mindenre elég. Szolgálatra hív, csodákat tesz, megszabadít (Izraelt Egyiptomból) őrizte, és vezette a népet a sivatagban a vándorlás évei alatt. Adott mannát, vizet és húst is. Ígéreteit beteljesítette.

A végén azt is, hogy elküldi a Szabadítót. Mózes a megdicsőülés hegyén találkozott Jézussal és ezt 3 tanítvány is látta. Jézus azért adta oda magát helyettes áldozatul, hogy megértsük: nincs más olyan Isten, mint a Biblia Istene, és nem is segíthet rajtunk más, csak Ő.

Varga Róbert lelkipásztor

Körülzártál engem

Elöl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet. (139. Zsoltár 5. v.)

Kedves olvasó és imádkozó Testvérek!

„Körülzártál engem, elöl és hátul”. Ez az, amit a legkevésbé szeretünk. Pedig Isten nem arra használja a helyzeteinket, hogy megkínozzon, vagy bántson, hanem arra, hogy építsen és beszéljen velünk.

Sokszor a körülzárt ember agresszív lesz. Kitörni akar a helyzetéből. Van olyan, aki nem agresszív, hanem regresszív, vagyis a bajok, a helyzet láttán feladja és kétségbeesik, lemond minden megoldásról, önmagáról is, és apátiába süllyed. Isten azonban tudja, hogy ez nem jó. Miközben beszélni akar velünk a körülzártságunkban, aközben fölöttünk tarja a kezét, nem feledkezik meg rólunk és nem fordul el tőlünk.

A hit felnézés Istenre. Aki bízik Istenben, az tudja, hogy nincs egyedül, tudja KI az, akire felnézhet, akiben megbízhat, aki segít.

Nem csak felnézni lehet, hanem felkiáltani is. ”Kiálts hozzám” – bíztat Isten. Az imádkozás, egy nyugodt bizalomteljes közösség az Istennel. A kiáltás a kétségbeejtő helyzetben Istenhez forduló szív könyörgése. Aki kiált, átéli: Isten felülemeli a pillanatnyi helyzeten, akár a szenvedésen is, és ad szabadulást Jézusért, Fia érdeméért.

Varga Róbert lelkipásztor

Akarsz-e játszani?

Mi megyünk, amikor Jézus hív?

Jézus ismét példázatokban szólt hozzájuk: Hasonló a mennyek országa a királyhoz, aki menyegzőt készített a fiának. Elküldte szolgáit, hogy a hivatalosokat meghívják a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni. Ekkor más szolgákat küldött, hogy mondják meg a hivatalosoknak: Íme, ebédemet elkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat levágtam, minden készen van. Jöjjetek a menyegzőre! De azok mit sem törődve ezzel elmentek: az egyik a földjére, a másik a kereskedésébe. A többiek pedig megragadták szolgáit, bántalmazták és megölték őket. A király ekkor haragra gerjedt, elküldte hadait, elvesztette a gyilkosokat, és városukat fölégette. Majd azt mondta szolgáinak: A menyegző ugyan kész, de a hivatalosok nem voltak rá méltók. (Máté ev. 22,1-8)

Kedves olvasó és imádkozó Testvérek!

Amíg tombolt a járvány és százak haltak meg, gyakran hallottam azt: „Majd ha vége lesz, az emberek másképpen fognak gondolkodni, élni és ami a leglényegesebb, sokkal többen fognak templomba járni”. Nem ez történt és ezt sejteni lehetett. Nem hogy többen járnak, most hogy újra lehet, hanem úgy kell szinte könyörögni a legtöbb embernek, akik korábban legalább néha-néha jött, hogy jöjjön. „A templomban könnyű elkapni a vírust!” A legtöbbször ez a válasz. Az üzletben, a társasággal eltöltött szombat délutáni 30 fős szalonnasütés alkalmával nem. A templomban igen, máshol nem.

Érdemes kinek-kinek elgondolkodnia azon, hogy miért hív hiába Isten a menyegzőre ma is, azután is, ami történt? Van aki tudatlanság miatt nem enged a hívásnak. Azt gondolja, hogy Isten elveszi azt is amije még van.

Egyik alkalommal egy hontalannal beszélgettem és a beszélgetés végén ő is azt mondta:„Nem akarok Istennek engedelmeskedni, mert elveszi azt amim még van.” Megkérdeztem, látva a helyzetét az utcán, hogy „Mi vesztenivalója lehet még?” Öntudatosan azt válaszolta: „A büszkeségem.” Van aki büszkeségből, élete füstölgő romja fölött ülve utasítja el Istent.

Van aki közömbösségből. Nem érdekli az egész Isten kérdés: „Van elég bajom Isten nélkül is” – ahogyan azt nem régen valaki mondta.

Elbizakodottságból. „Felépítem én az életemet” – mondta az a fiatalember, aki épp a testépítő szalonból jött kifelé és egy kicsit beszélgettünk. Tudom kezelni a dolgaimat, pont ez a baj, ha valaki ezt gondolja, mert az élet világossá teszi: nem tudjuk kezelni az életünket, legfeljebb barkácsolni tudunk. Másfelé kötötte le magát. Tőzsde, szerelem, kábítószer, vagy csak egyszerűen az élet és a munkamánia.

Van aki nem hiszi, hogy Jézus él, hogy újra eljön, lesz menyegző és lesz ítélet is.

Van aki egyszerűen azt mondja: „Nem akarok bemenni!” Ez a legnagyobb baj, mert nem tudja, hogy mit utasít vissza.

Ezért nagyon fontos hogy azok, akik már Jézussal élnek elmondják: Szeret az Isten és vár az ő Fiának csodálatos országába. Ezért adta önmagát a golgotai keresztre.

Varga Róbert lelkipásztor

Pünkösd ünnepi istentiszteleti rend

  • Május 23-án, pünkösd vasárnap 10 órakor élő istentisztelet és gyerekistentisztelet
  • Május 24-én, pünkösd hétfőn 10 órakor élő istentisztelet

Szeretettel várjuk a testvéreket ezekre az alkalmakra!

Isten tervei sokszor mások

Olvasandó: Bírák könyve 7. fejezet

Kedves olvasó és imádkozó Testvérek!

Gedeont Isten választotta ki arra, hogy az Istentelen, emberáldozatokat is bemutató pogány midianiták ellen győzelmét megmutassa. Gedeon gazdálkodó volt, aki semmiféle katonai kiképzést nem kapott. Isten időnként furcsa döntéseket hoz, de ez pont azért történik, hogy világossá tegye: minden győzelmünk az Ő áldásából fakad.

Először visszatér a házába 22 ezer ember, mert féltek, ezért Isten hazaküldte őket. Kiderül, hogy még így is sokan maradtak, legalábbis Isten szerint. Aki ott maradt, azokat le kellett vinni a folyóhoz. Aki nem tudott várni hanem nekiesett a víznek, mint egy kutya, az nem volt alkalmas arra sem, hogy türelmesen megvárja, amíg a harc fordulatot vesz és győzelmet arathatnak. Aki letérdelt és a tenyeréből ivott, az más lelkületű és más gondolkodású ember volt.

Sokszor látszólag jelentéktelen dolgokon múlik az, ami igazán fontos. Kiderül ebből az is és jól jegyezzük meg: Istennél, Istennek más a lényeges és a fontos, mint nekünk. Így és ezért kell végig gondolnunk még a döntéseink előtt: valóban lehet az amit tenni akarunk Isten akarata?

Végül 300 embere maradt Gedeonnak, fél is, mert ez a létszám brutálisan kevés a midianitákhoz haderejéhez képest, akik a szövetséges seregekkel együtt ellepték a völgyet, ameddig a szem ellátott. Isten másképpen cselekszik, mint mi azt gondoljuk, vagy ahogyan mi tennénk. Neki a kevés is elég.

Gedeon leborul Isten előtt és imádkozik (15.v.), Isten pedig cselekszik. Összezavarodnak az ellenséges katonák a hirtelen támadt fényben, amit Gedeon fáklyái adtak, egymásnak esnek és nem Gedeon embereinek. A csata már akkor eldőlt, amikor még valójában el sem kezdődött.

Amikor Isten harcol értünk, mindig így van. Mi még nem látjuk a dolgok végét, kimenetelét, de Isten már igen.

A tanítványok csak azt látták, hogy Jézus ott függ a kereszten, de Isten tudta: Fia feltámad! Bízz benne jobban!

Varga Róbert lelkipásztor

Tévelygünk …

Kedves olvasó és imádkozó Testvérek!

Mindnyájan, mint juhok, eltévelyedtünk, mindenki a maga útjára tért, de az ÚR őrá vetette mindnyájunk vétkét. (Ézsaiás 53,6)

A Szentírás Isten szeretetével van átitatva, de ugyanakkor Isten igazságos ítéletével is. A bocsánatkérés is azok közé a dolgok közé kezd tartozni, ami lassan de biztosan kimegy a divatból. Minek? – tette fel valaki a kérdést. Úgyis újra és újra megbántjuk majd egymást. “Akkor Van olyan ember, akitől állandóan csak bocsánatot kérhetnék.”

Mindnyájan tévelyegtünk és tévelygünk, amikor azt gondoljuk, hogy ha megalázzuk magunkat és beismerjük hibáinkat és bűneinket, akkor vesztesek leszünk. Pedig nem. Pont fordítva igaz. Aki magát legyőzi, az mindig nyer. Békességet, és örömöt.

Ézsaiás nem véletlenül írta: Isten nélkül mindenki a maga útját járja, nem akarjuk és nem vágyunk Isten tanácsa, vezetése, intése és szeretete után sem. Így azután valóban magunkra maradunk.

Pontosan úgy, ahogyan a bibliai József, amikor azt vette észre, hogy jegyese Mária, áldott állapotban van. József tudta, hogy a gyermek nem tőle van ezért magában így gondolkodott: “Eküldöm Máriát, hogy ne szégyenítsék meg.” József is a saját útját akarta járni. Emberileg kedves és szeretetteljes döntés lett volna, csak nem Isten szerint való. Józsefnek a nehezebb út jutott: fel kellett nevelnie Jézust, aki nem tőle fogant. Nem gondolom, hogy ő vagy Mária, vagy bárki értette, hogy mit jelentett az angyal szava: Aki megfogant Mária méhében, az a Szentlélek által van, Isten Fia, a Messiás. Azt meg végképp nem értették Jézus szülei, amikor Isten Jézust sújtotta mindenki, minden bűnéért. József akkor már nem élt, amikor Jézus meghalt  a Golgotán, Mária pedig gyászolta a Fiát. Mária is csak később értette meg: a fia, Jézus, a világ Megváltója. 

Mindnyájan eltévedve, Isten nélkül születünk, ez a rettenetes örökségünk a bűneset után, de mindnyájunknak ott van a lehetőség, hogy ne maradjunk meg ezen az Istentelen széles úton, hanem Jézussal szövetségben új életünk legyen!

Varga Róbert lelkipásztor

Egyszerű keresztyénség

Történt pedig, hogy amikor mentek az úton, valaki azt mondta: Követlek téged, bárhova mégy is! Jézus így válaszolt: A rókáknak barlangjuk van és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania. Egy másikhoz pedig így szólt: Kövess engem! Ő pedig azt kérte tőle: Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem az apámat. De Jézus így válaszolt: Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát. (Luk.ev. 9,57-60)

Kedves olvasó és imádkozó Testvérek!

Az emberek általában nem szeretik a bonyolult dolgokat, a bonyolultan kezelhető, egyébként „okos” szerkezeteket. Kezdetben a keresztyénség egyszerű volt. Minimális külső keretek között maximális isteni erő jelent meg. Aztán később, főleg külsőségeiben terebélyesedni kezdett, és ez belső ürességet is hozott magával. Kívül egyre több, belső, lelkiségben egyre kevesebb ereje, hatása volt. A cifrálkodó egyház – ahogy valaki mondta – egyre szegényebbé lett lelkiekben. Volt arany és ezüst, de nem volt már meg a kezdetben egyértelműen ható isteni erő. Ezért nem Isten a hibás. Adná Ő az erejét, a Lélek hatalmát, de őszintén: Hányan vannak olyanok, akik mindent félretéve, ezt tartják a legfontosabbnak?

Az 1517-es reformáció óta kezdett az egyház külsőségeiben egyszerűsödni. Fehérre meszelt templom, szószék és erőteljes, tiszta világos igehirdetés. Ma sincs másra szükség, csak erre az egyszerűségre.

Jézus követése ezt jelenti: komolyan veszem a szavát és aszerint akarok élni, döntéseket hozni. Mikor ez a történetben szereplő „valaki” azt mondta Jézusnak, hogy követi bárhová megy, akkor Jézus kijózanítja: „A rókáknak barlangjuk van, de nekem nincs hová a fejem lehajtani”. Vagyis: jól meg kell gondolni azt, hogy tényleg kell-e mindaz, ami a keresztyénséggel jár?!

Másvalaki pedig először az apja temetését akarta intézni, szeretetteljes kegyeleti dolog ez, de aki meghalt annak már mindegy. Aki él, annak még van lehetősége követni Jézust. Nem azt jelenti ez, hogy a halottakkal ne törődjünk, hanem azt: Jézus akkor volt ott, majd továbbment. Az alkalmat kell áron is megvenni. Mi erre vagyunk kevésbé készek. Ezen lehet változtatni, az Ő segítségével!


Varga Róbert lelkipásztor

Törekedjünk …

Kedves imádkozó és olvasó Testvérek!

Mert töredékes az ismeretünk, és töredékes a prófétálásunk: amikor pedig eljön a tökéletes, a töredékes eltöröltetik. (1 Kor. 13,9-10)

A mai világ a tudására a legbüszkébb. Pont ezért engedi meg Isten időről időre, hogy kiderüljön: tudásunk, töredékes, dirib-darab ( ld. covid) pedig az emberiség az ismeretek soha nem látott tárházával dicsekszik.

Amikor Pál ismeretről ír, az nem csak a tudományos ismertetet jelenti, hanem a Biblia megismerésének/ismeretének szintjeit. Még ez az ismeret is, legyen bár nagyon magas színvonalú, csak töredékes lehet a világmindenséghez képest.

Amikor a teológiát végeztük, azt gondoltuk 6 év egyetem után,-elképesztő mennyiségű ismeret anyagot megtanulva- szinte mindent tudunk. Sok év elteltével arra megállapításra jutottunk: ismeretünk nagyon szerény a teológiai irodalom sok milliónyi könyvállományához képest. Az kétségtelen, hogy újra és újra közelebb kerülve Istenhez, a bibliai ismeretünk is gyarapszik. A hit útján járva nem is lehet máshogy, mert a lelki gyarapodás a hit velejárója.

Pál maga beszél arról, hogy az ismeretünk töredékes, pedig ő Gamaliel egyetemét végezte el, ami az ókor legmagasabb szintű tudását adta. Világosan megértette: minden tudásunk töredékes és múlandó. Próbálnának ma valakit egy 2000 évvel ezelőtti orvosi szakkönyv alapján kezelni. Nem biztos, hogy túlélné. Miért írja mindezt a 13. fejezetben Pál? Azért, hogy egyértelmű és világos legyen: minden múlandó és véges. Élet, munka, tudás, anyagiak, házasság, minden dirib-darab, ezt a szót írja itt az apostol.

Akkor ne törekedjünk ismeretek megszerzésére? Dehogynem, csak vegyük tudomásul, hogy nem a tudás az élet értelme, hanem Isten akaratának keresése és cselekvése. Minden tudás elmúlik és elavul. Még a prófétálás is, ami az akkori korban az igehirdetést jelentette, az is töredékes.

Kálvin azért nem magyarázata soha a Jelenések könyvét, mert nem volt időszerű. Egy gyermek gyermekként viselkedik, vagyis akarj többet tudni. A felnőtt azért tanul többet, mint egy gyerek, mert tudni akar. Az apostol azt írja: el kell hagyni a gyermeki dolgokat és úgy kell élni, járni a hitben, mint egy felnőtt. Felnőtt hívővé csak Isten formálhat bárkit, de bárkit! Akarod-e ezt? Fordulj Jézushoz és ő elkezdi benned is a jó munkát! 

Varga Róbert lelkipásztor

Félhomály ünnep után

Kedves olvasó és imádkozó Testvérek! 

Ezek után ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tiberiás-tengernél. Megjelenése pedig így történt. Együtt volt Simon Péter és Tamás, akit Ikernek hívtak, Nátánaél a galileai Kánából, Zebedeus fiai és még kettő a tanítványai közül. Simon Péter azt mondta nekik: Elmegyek halászni. Mire ők azt válaszolták: Mi is veled megyünk. Elmentek, és hajóba szálltak, de azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor pedig már reggeledett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem ismerték meg, hogy Jézus az. (János ev. 21,1-4)

Pünkösd előtt vagyunk. A tanítványok már tudták és örültek, hogy a feltámadott Jézussal lehet találkozni, de a Lélek általi közösség még nincs meg Vele és egymással. Ezért nem indultak el a missziói utakra bizonyságtételükkel, hanem azokat a vidékeket keresik fel, ahol a Mesterrel voltak együtt. Az emlékek éltetik őket és nem Isten Lelkének ereje járja át a szívüket.

Mivel Isten tudja, hogy nem jó ebben a lelkiállapotban maradnia annak, aki már hitre jutott, cselekszik. Jézus megmutatja önmagát, és megeleveníti a csüggedt szívüket. A félhomály után nagy öröm és békesség lesz a tanítványok lelkében. A vacsorát Jézus adja. Pontosan úgy, mint akkor, amikor először ültek együtt Úrvacsoránál. Ő törte meg a kenyeret és töltötte ki a bort, itt ő adja a halat és a kenyeret. Valójában a közösséget vele. Fesztelen egyszerűség és megilletődött áhítat volt ez, mert Jézus csakúgy, mint Emmausban házigazdaként, szeretetét megmutatva, adott enni a tanítványainak.

Később elhangzik a kérdés is Péternek célozva (15-17.v): szeretsz-e engem? Erre kell nekünk is válaszolnunk! Szeretjük-e Jézust, engedelmeskedünk-e szavának? Az áldás forrása ez, mert mindent tőle kaphatunk meg, amire csak szükségünk van.

Varga Róbert lelkipásztor