Jézus ismét példázatokban szólt hozzájuk: Hasonló a mennyek országa a királyhoz, aki menyegzőt készített a fiának. Elküldte szolgáit, hogy a hivatalosokat meghívják a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni. Ekkor más szolgákat küldött, hogy mondják meg a hivatalosoknak: Íme, ebédemet elkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat levágtam, minden készen van. Jöjjetek a menyegzőre! De azok mit sem törődve ezzel elmentek: az egyik a földjére, a másik a kereskedésébe. A többiek pedig megragadták szolgáit, bántalmazták és megölték őket. A király ekkor haragra gerjedt, elküldte hadait, elvesztette a gyilkosokat, és városukat fölégette. Majd azt mondta szolgáinak: A menyegző ugyan kész, de a hivatalosok nem voltak rá méltók. (Máté ev. 22,1-8)

Kedves olvasó és imádkozó Testvérek!

Amíg tombolt a járvány és százak haltak meg, gyakran hallottam azt: „Majd ha vége lesz, az emberek másképpen fognak gondolkodni, élni és ami a leglényegesebb, sokkal többen fognak templomba járni”. Nem ez történt és ezt sejteni lehetett. Nem hogy többen járnak, most hogy újra lehet, hanem úgy kell szinte könyörögni a legtöbb embernek, akik korábban legalább néha-néha jött, hogy jöjjön. „A templomban könnyű elkapni a vírust!” A legtöbbször ez a válasz. Az üzletben, a társasággal eltöltött szombat délutáni 30 fős szalonnasütés alkalmával nem. A templomban igen, máshol nem.

Érdemes kinek-kinek elgondolkodnia azon, hogy miért hív hiába Isten a menyegzőre ma is, azután is, ami történt? Van aki tudatlanság miatt nem enged a hívásnak. Azt gondolja, hogy Isten elveszi azt is amije még van.

Egyik alkalommal egy hontalannal beszélgettem és a beszélgetés végén ő is azt mondta:„Nem akarok Istennek engedelmeskedni, mert elveszi azt amim még van.” Megkérdeztem, látva a helyzetét az utcán, hogy „Mi vesztenivalója lehet még?” Öntudatosan azt válaszolta: „A büszkeségem.” Van aki büszkeségből, élete füstölgő romja fölött ülve utasítja el Istent.

Van aki közömbösségből. Nem érdekli az egész Isten kérdés: „Van elég bajom Isten nélkül is” – ahogyan azt nem régen valaki mondta.

Elbizakodottságból. „Felépítem én az életemet” – mondta az a fiatalember, aki épp a testépítő szalonból jött kifelé és egy kicsit beszélgettünk. Tudom kezelni a dolgaimat, pont ez a baj, ha valaki ezt gondolja, mert az élet világossá teszi: nem tudjuk kezelni az életünket, legfeljebb barkácsolni tudunk. Másfelé kötötte le magát. Tőzsde, szerelem, kábítószer, vagy csak egyszerűen az élet és a munkamánia.

Van aki nem hiszi, hogy Jézus él, hogy újra eljön, lesz menyegző és lesz ítélet is.

Van aki egyszerűen azt mondja: „Nem akarok bemenni!” Ez a legnagyobb baj, mert nem tudja, hogy mit utasít vissza.

Ezért nagyon fontos hogy azok, akik már Jézussal élnek elmondják: Szeret az Isten és vár az ő Fiának csodálatos országába. Ezért adta önmagát a golgotai keresztre.

Varga Róbert lelkipásztor