Bárcsak elviselnétek tőlem egy kis balgaságot! Sőt szenvedjetek el engem is. Mert az Isten szerinti féltő szeretettel féltelek titeket, hisz eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint szeplőtlen szüzet állítsalak benneteket Krisztus elé. Félek azonban, hogy amint a kígyó ravaszságával megcsalta Évát, úgy a ti gondolataitok is eltávolodnak a Krisztus iránti tisztaságtól és őszinteségtől. Mert ha valaki jön, és más Jézust hirdet, akit nem hirdettünk, vagy más lelket kapnátok, amelyet nem kaptatok, vagy más evangéliumot, nem azt, amelyet befogadtatok, igencsak eltűrnétek. Pedig azt gondolom, hogy semmiben sem vagyok alábbvaló a legfőbb apostoloknál. Lehet, hogy járatlan vagyok az ékesszólásban, de nem az ismeretben, de hát ez mindenben, minden tekintetben és mindnyájatok előtt nyilvánvalóvá lett. Vagy talán vétkeztem, amikor magamat megaláztam, hogy ti felmagasztaltassatok, hogy ingyen hirdettem nektek az Isten evangéliumát? Más gyülekezeteket károsítottam meg, amikor támogatást fogadtam el tőlük, hogy nektek szolgáljak. Amikor nálatok voltam, és szűkölködtem, nem voltam terhére senkinek, mert az én szükségemet kipótolták a Macedóniából jött testvérek, én pedig vigyáztam arra, és vigyázni is fogok, hogy semmiben se legyek terhetekre. Mivel Krisztus igazsága van bennem, ettől a dicsekvéstől nem hagyom megfosztani magam Akhája vidékén sem. Miért? Mert nem szeretlek titeket? Isten jól tudja. De amit teszek, ezután is tenni fogom, hogy elvegyem a lehetőséget azoktól, akik alkalmat keresnek arra, hogy amivel dicsekszenek, abban olyanoknak bizonyuljanak, mint mi. Mert az ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, akik Krisztus apostolainak adják ki magukat. Nem is csoda, hisz maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát. Nem meglepő tehát, ha szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat, akiknek végük cselekedeteik szerint lesz. (2 Kor.11,1-15)

Kedves olvasó és imádkozó Testvérek!

A református Bibliaolvasó Kalauz mai napra kiírt igeversei ezek. Pál nagy szegénységben végezte a szolgálatát. Volt, hogy dolgoznia kellett, mint sátorponyva-készítő, de sokszor érvényesült Isten tanítása az igehirdetésről: aki az evangéliumot hirdeti, joga van az evangéliumból élni. Franciaországban a 30-as, 40-es években voltak munkás prédikátorok, akik a gyári műszak után végezték az igehirdetői szolgálatukat, de az igazság az, hogy fizikailag nem bírták sokáig.

Pált épp azért támadták, mert ingyen végezete a korintusi szolgálatot, nem fogadott el adományt az otthoniaktól, hogy az evangélimot hirdesse. Egyszerűen azért, mert nem akarta őket megterhelni, Isten pedig tőlük függetlenül kirendelte azt, amire az apostolnak szüksége volt. Egyaránt nehéz időnként adni, de kérni és elfogadni is. Pál mindkettőt gyakorolta, mert szabad ember volt. Tudta, hogy Isten akarata az, hogy a gyülekezetek viseljék az igehirdetés felmerülő költségeit, az igehirdető napi szükségleteit.

Nem a lelkésznek kell a gyülekezetet eltartania, hanem a gyülekezetnek a lelkészt, ha önálló egyházközség akar lenni. Ez a biblikus rend. Vannak lelkészek, akiknek manapság is az a legnagyobb gondja, hogy miből éljenek meg a gyerekeikkel, mert nagyon alacsony a fizetésük. Ez elvonja őket az odaadó szolgálattól, ezért mondja azt az ige, amit mond. Lassan kihal az a generáció, amely a református közösségeket anyagilag stabilan fenntartotta. Kevés fiatal tekinti szívügyének, hogy a templom megmaradjon és legyen saját lelkésze a gyülekezetnek. Azért sokszorozódik manapság az anyagilag gyengélkedő, a csőd szélén tántorgó közösségek száma, mert mindenki azt hiszi, majd a másik adakozik vagy többet ad.

Át kell kinek-kinek gondolnia: mit és mennyit adott eddig Isten céljaira, miközben minden anyagi áldásunkat Istentől kapjuk!! Mit kapott eddig Istentől és mit adott eddig Istennek? Jézus az életét adta értünk, hogy nekünk életünk legyen és bővölködjünk!

Varga Róbert lelkipásztor