Kedves olvasó és imádkozó Testvérek!

Amikor megérkeztek arra a helyre, amelynek Gecsemáné a neve, azt mondta a tanítványainak: Üljetek le itt, amíg imádkozom. Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és kezdett rettegni és gyötrődni, majd így szólt hozzájuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig. Maradjatok itt, és virrasszatok! És kissé előbbre ment, földre borult, és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. És azt mondta: Abbá, Atyám! Neked minden lehetséges. Vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied. Visszatérve alva találta őket, és azt mondta Péternek: Simon, alszol? Nem tudtál egy órát sem vigyázni? Vigyázzatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek, mert a lélek ugyan kész, de a test erőtlen. Ismét elment, és ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. Amikor visszatért, ismét alva találta őket, mert szemük megnehezedett, és nem tudták, mit feleljenek neki. (Márk 14,32-40)

Mindaz, amit látunk a világban sokakat félelemmel, másokat aggodalommal, megint másokat reménytelenséggel tölt el. A félelem lassan úrrá lesz sokakban, mert az gondolják, hogy olyan mértékűvé lett azt erőszak és a gonoszság, amivel emberileg már nem tudunk mit kezdeni. Sok igazság van ebben, és mégsem ez az igazság. Az igazság az, hogy Isten nem lett sem öreg, nem vált tehetetlenné, sem fogyatékossá. Az azonban kétségtelen tény, hogy jelenleg hagyja, engedi, hogy az emberiség azt arassa, amit nála nélkül folyamatosan vetett, vet. Az embereknek már régóta nem kell Isten gondoskodó szeretete, így jön annak helyére az ember erőszakossága, az agresszió, a háború és a természeti csapások sora. Minderre nem az az ember válasza, hogy porban és hamuban – lassan sok erdő helyén lásd Kanada csak por és hamu marad – megtérne Istenhez. Nem! A fegyverszállítást, az erőszakot és a háborús költségvetést emeli a keze helyett az egekbe. Nem kell csodálkozni azon, hogy ezt Isten engedi. Meg kell látnunk, hogy nála nélkül hova jutunk.

Ezért mondta azt Jézus a Gecsemáné kertben a tanítványainak: “Virrasszatok és imádkozzatok!”. Aki Istenhívő ember, annak még inkább feladata, küldetése a közbenjáró könyörgés. A világért, a háborúban állókért, a nemzetünkért, az egyházi és világi vezetőkért és önmagunkért, családunkért, hogy bírjuk. Nem mondhatjuk azt, hogy minket nem érint mindaz ami körülöttünk történik, de mi mégis tudhatjuk hogy, ki tartja a dolgokat és azok végső kimenetelét a kezében.

A Máté evangélium 24. fejezetben Jézus világosan megmondta, hogy mindezeknek meg kell történnie. A mi feladatunk az imádkozás és az, hogy elmondjuk: Isten Fia csodálatos országának ajtaja még! mindig nyitva áll azok előtt, akik Jézus mellett döntenek. A belépőnket Ő fizette ki a Golgotán, amikor meghalt értünk!

Varga Róbert lelkipásztor