Olvasandó:

Prédikátor könyve, 3. fejezet 5. vers
„Megvan az ideje az ölelésnek és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak”

Kedves olvasó, imádkozó Testvérek!

Az emberiség eljutott oda, hogy azt gondolta, gondolja: minden titkot ismer, minden mélységet felderített, minden kérdésre tudja a boldogító, az élet kérdéseire megoldást nyújtó választ. Azt a prédikátor is tudta, hogy az ember élettere korlátozott. Ezt jelenti a szövegben „a nap alatt” kifejezés. A ma élő emberek legtöbbje azonban semmiféle korlátot nem akar sem tisztelni, sem elfogadni. Ilyenkor Isten elkezd minket tanítani. Mindenkit. Istentelent és az Istenben hívőket egyaránt.

Sokszor olvastuk már a 3. fejezetet a prédikátor könyvéből. A legtöbben ennek a versnek csupán a szexuális jelentésére gondolnak. De megölelni valakit, lehet tisztelettel, szeretettel és minden erotikus jelentés, szándék nélkül is. Nőnek nőt, és férfinak férfit. Néha még ellenkező neműeknek is egymást, és most nem a családtagokra gondolok. 14 ellentétpár foglalja össze a mondanivalót és abból az egyik ez. Isten most olyanhoz nyúlt, ami minden normálisan élő és gondolkodó, érző és szerető embert érint, a szeretet testi kifejezése. Van akivel igen, és van akikkel nem ölelhetjük meg egymást. Legalábbis egy ideig, és a legtöbbünknek ez most nagyon hiányzik! Most annak az ideje van, hogy ettől sokaknak tartózkodniunk kell.

Mit tett takarékra Isten? A kiszámíthatóságot, és az ember mindenhatóságába vetett hitet. Értjük? Hitet! Pont ez a legnagyobb bajunk. Az ember az Istenhit helyébe másféle „hiteket” tett. Hit az emberben, az erőnkben, a képességeinkben, az antibiotikumban, az okos városban, telefonban, gépekben, lóerőben, önmagunkban. Hányszor mondták, láttam, láttuk, meghidegült a szeretet. Sőt! Oda jutottunk, ha 2 férfi megöleli egymást, nevetve és szeretettel, barátként, bajtársként!!- akkor felmerül a gyanú: csak nem homosexuálisok? Oda jutottunk ebben az elmebeteggé roncsolt emberi, világi közegben, hogy sokan már nem csak nem mernek, de nem is tudnak tisztán gondolkodni! Sok családban már kényszerféle volt a reggeli, vagy esti puszi. A legtöbb gyerek nem ad puszit a szüleinek, mikor hazaér, az egyébként is olyan „izé” dolog az, mert a mi korunkban nem kell érzelmeskedni! Este a kisgyerek sem kap esti puszit, tanulja meg a gyerek, hogy az élet kemény- és megtanulja. Felnőtt egy érzelmileg steril, de digitális értelemben képzett nemzedék, és nem értik, hogy miért nem működnek jól a házasságok és egyáltalán bármiféle közösség.

Isten most ebben a takarék állapban azt akarja, hogy gondoljuk végig azt, ahogyan egymással bánunk! Örülünk, ha másik még akar egy csókot, puszit, ölelést? Isten most így döntött, hogy hagy időt átgondolni ezt a kérdést. Mit akar elmagyarázni? Én azt értettem meg, hogy szeretnünk lehet, kell egymást jobban. Ez persze nem megy Isten nélkül. Kifejezni, akinek kell és lehet, szavakkal és fizikailag is a szeretetünket, akár simogatással, dicsérettel, öleléssel is. Az Isten szeretetét, mert Isten Jézusban ölel magához mindnyájunkat. Igazi, élő szeretettel! Majd ha elmúlt a vész, jó lesz megölelni egymást a templomban és kifejezni, hogy hiányoztak nekünk a testvérek? Én nem fogok megsértődni, ha sokan megölelnek majd, és megölelhetek mindenkit! Tudom, hogy senki nem fogja félreérteni és félremagyarázni. Alig várom már, hogy újra átélhessük a testvéri szeretetet. Addig pedig: „Ideje van az öleléstől való tartózkodásnak”. Egészen addig, amíg Isten nem vet véget a járványnak! Addig szeretettel és Isten bátorító igéjével köszöntök mindenkit: „ … a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.” Róm.5,5.

Varga Róbert lelkipásztor